Utolsó belépés:

Tagság kezdete:

NEM ELLENŐRZÖTT

Tapasztalat: (4 év)

Bébiszitter oklevél

Jogosítvány

Saját autó

Dohányzik

bébiszitter

Vállalt kerületek, körzetek: ,

Bébiszitter bemutatkozása

Üdvözöllek!Már kiskoromban eldöntöttem,hogy emberekkel szeretnék foglalkozni. Mindig nyitott, közvetlen és mosolygós voltam , így a környezetem is erősítette bennem ezt a vágyat és támogattak.Először 14 évesen vigyáztam komolyabban kisebb gyerekekre, baráti illetve ismerősi körből volt . Nagyon jól éreztem magam mindig és a szülők is mindig elégedettek voltak velem , a gyerekek nagyon szerettek. Akkor döntöttem el,hogy én biztosan gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Másfél éve született meg a kistestvérem. Ahogy látom napról napra fejlődését és lehetek résztvevője az életének, tudom, hogy én ezt szeretném hivatásomnak vallani. Számomra az , hogy egy kisgyermekkel lehetek , nem munka vagy kényszer. Szeretem,ahogy csodálattal néznek a dolgokra, kíváncsiak és , hogy én lehetek aki válaszol a kérdéseikre. Magamról mindenképpen szeretném megosztani,hogy nagyon türelmes vagyok, imádok énekelni,festeni, kézműveskedni. Hétköznapjaim része a mozgás , így a séta és a játszóterezés sem maradhat ki a programból. :) A pici babáktól a nagyobb gyerkőcökig eddig minden korosztállyal teljes mértékben megtaláltam a közös hangot. Életcélom , hogy édesanyává váljak egyszer illetve mosolyt csaljak a picik arcára mikor velük lehetek. Januárban adom be jelentkezésem szülésznő szakra főiskolára.

Órabér:

1400 Ft/óra

Foglalkozás:

bébiszitter

Végzettség:

érettségi

Vállalt gyermekek száma:

2 gyerek

Idegen nyelvek ismerete

német - középfok szint


angol - társalgási szint


További képek rólam

Üzenet küldés részére

Üzenet küldéséhez kérem jelentkezzen be! Ha még nem tag itt regisztrálhat

Merre találsz meg?

Amennyiben felkeltettem az érdeklődést az alábbi elérhetőségeken vagyok elérhető:

Bébiszitter elérhetőségéhez kérem jelentkezzen be! Ha még nem tag itt regisztrálhat